Inkább a szülés utáni torna, mintsem még egyszer telibe pisiljem a szoknyám

Szülés utáni torna? Erről az a nem túl szexi élmény ugrik be, amikor a gyermekágyas időszak kellős közepén koncerten csápoltunk. (Ez még a nosztalgikus kovid korszak előtt volt.) Perzselő hőség, jéghideg sörök, Balaton part, sok-sok tűzoltó civilben.

A banda egyszer csak a húrok közé csap. Ennek örömére a tűzoltóférjem extatikus örömében a hátára kap és megindul velem a színpad felé. Lógok rajta, mint egy magatehetetlen sérült, akit a lángokból cipel kifelé. Tökre romantikus.

Lenne.

Ha nem lenne az a parányi szépséghibája a dolognak, hogy ő strandpapucsban és rövidgatyában, én meg imént összepisilt szoknyában.

Néhány héttel a szülés után nyilván eszembe juthatott volna, hogy a hólyagzáró izmaim még nem olyan feszesek, mint reményteljes leánykoromban. Így a megtelt hólyag tartalmát egyszerűen a lábamra engedik, mielőtt a fajanszot elérném.

A férjem a földre huppant, s ahelyett, hogy zokogva elsüllyednék szégyenemben, kikapom a másik kezében lötyögő frissen csapolt sört és megjátszott kaszáló mozdulattal véletlen végig öntöm a szoknyámon. Hoppá.

Inkább hallgatnád a szöveget? Adj rá hangot

Ha szülés utáni torna, nehogy nekem spinningre meg zumbára gondolj

Amint képes vagy kikecmeregni a kórházi ágyból, nyugodtan el is kezdheted a szülés utáni torna dolgot. Oké, akkor még korai, amikor kanüllel a kezedben, a falat fogva hajnali kettőkor elbotorkálsz éppen a nővérpulthoz, hogy fájdalomcsillapítóért könyörögj. De mondjuk otthon már nekifoghatsz.

És felejtsd el, hogy szétcsúszva, túl egy ilyen megerőltetésen nekiállsz durva edzéseknek. A szülés utáni torna nem erről szól. Hanem lássuk csak, hogy miről is pontosan.

Gátizom mozgatás

Amennyire a gátseb engedi, elkezdheted feszíteni odalenn az izmokat. Ami nemcsak esztétikailag hozza rendbe odalenn a kis bozontost. Hanem a vizelet visszatartásban is igen sokat segít (vagyis az intkontinenciában), mert újra megerősíti a hólyag megfáradt izmait.

Hasizom regenerálás

Na nem brutál felülések, hanem óvatos és finom mozdulatok. A terhesség következtében elég valószínű, hogy szétnyíltak a mély hasizmaid. Aminek következtében, ha megiszol fél liter levendulás limonádét, akkor az azonmód kidudorodik az öved felett, mert nincs meg a mélyizom, ami tartaná. Mint ahogy nálam is történt, amit elolvashatsz itt.

Légzéstechnika

Ha eddig valami csoda folytán elkerültek a hasi légzés tanai, akkor legfőbb ideje elmélyülnöd a témában. A terhesség során egyébként is nehezített pálya volt a hasi légzés, főleg a vége felé, hiszen örültél, ha egyáltalán kaptál levegőt, nem? Hiszen a növekvő baba mindent elnyomott odabenn. Hát a hasi légzés nemcsak a tested regenerálásában segít, hanem igen jótékony hatással bír a megtépázott idegeidre is.

Úgyhogy most megállunk szépen az olvasásban és veszünk 3 mély levegőt hasba. Orron be, szájon ki, F betűt formálva. Miközben beszívjuk a nyugalmat és kifújjuk a dühöt. Az F betűről és a többiről a kurzusomban többet is elárulok, amelybe ingyenes betekintőt ide kattintva találsz. >>

Tartásjavítás

A kissé előregörnyedt pingvinjárás a múlté. Szóval kezdj el figyelni arra, hogy szép, egyenes háttal járkálj. Már amikor éppen nem lóg rajtad a baba. Merthogy bár kikerült a hasadból, azonban egy ideig még valószínűleg rajtad lesz elöl, hátul vagy oldalt. Amely hordozási helyzetek egyike sem kifejezetten előnyös a szép tartás szempontjából.

A lényeg, amit tarts mindig szem előtt: a szülés utáni torna kifejezés tulajdonképp csalóka. Valójában dehogy van itt szó tornáról. Inkább mondanám regenerálódásnak vagy rehabilitációnak. Ami nyilván magától is végbemegy így, úgy, amúgy. És igaz, ami igaz, azért rá tudsz segíteni tudatosan egy kicsit te magad is.

A szülés utáni torna áldásos hatásai

Oké. Tehát elfogadtad, hogy az idő segít és úgysem lesz már olyan, mint szülés előtt volt. De azért kicsit megmozgathatod magad, abból baj nem lesz. Lássuk csak, mi mindenre (is) jó a szülés utáni torna.

Ha másért nem is, mozogj csak azért, mert a kontroll illúziója (hogy azt hiszed, a kezedben az irányítás) fontos a lelkednek.

Hol szeretnéd megosztani? 👇

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: skype
Skype
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: print
Print

Melyiket olvasnád még el a témában? 👇

Dr. Ruzsa Dóra vagyok, az Anyakurzus alapítója. Örülök, hogy olvasol tőlem, remélem, tetszik. 4 gyerekes pszichológusként szórakoztató, bátorító, fejlesztő munkafüzeteket és videókat készítek kisgyerekes nőknek azért, hogy derűsebbek és kiegyensúlyozottabbak lehessenek.