Anyakurzus betekintő (3/7) 🦸‍♀️ Megrázó részlet a pszichológus titkos szülés utáni naplójából

Inkább hallgatnád a szöveget? Adj rá hangot

Gyerektelen Ă©letem utolsĂł napja

2013. június 17-e, délután 17 óra 59. Gyerektelen életem utolsó perce. Könnyed, felelőtlen, gondtalan és spontán gyerektelen életem utolsó perce. Tisztán emlékszem minden momentumra, mert beleégett a memóriámba, mint azok a traumatikus emlékek, amik aztán végig kísérik az embert egész életében.

Például, ha nagyjából annyi idős vagy, mint én, és a gyerekként nyakukban kulccsal rohangáló X generáció, valamint a digitális készségeket az anyatejjel magukba szívó Y generáció között lebegsz valahol 1977 és 1983 között, akkor pontosan tudod, mit csináltál aznap, amikor megtudtad, hogy Csernobilnak lőttek, hogy kivégezték a Ceaușescu házaspárt vagy bejelentették Antall József halálhírét.

Dagobert bácsi éppen dühödten ugrált az asztalon, amikor leállították az adást, emlékszel?

Ez a generációnknak olyan súlyos sokkot okozott, hogy a wikipédia külön jegyzékben foglalkozik a villanófényemlékként rögzült traumatikus jelenséggel.

Szóval, mint rendesen, ma reggel is bevonszolom elhízott, bálnatestemet a munkahelyemre. Reggel hófehér vászonnadrágot akarok húzni. Azt, amelyikben összejöttünk a férjemmel. De valami csodálatos oknál fogva egy fekete-sötétlila kavalkádmintás lapszoknyát húzok. Akkor még nem tudom, hogy ezen fog folyni magzatvíz, tehát végül be fog bizonyosodni, hogy jól döntöttem.

Tréninganyagokat rendezgetek, gyakorlatokat keresgélek, laza nap. Ötkor ledobom a lantot és levonszolom magam a szembe lévő kávézóba egy coachingra. 34 fok az átlag napi hőmérséklet, a térdhajlatomból csorog az izzadtság.

A fejlesztés jól megy a fiatal John Travolta alteregó ügyfelemmel, akinek vezetői képességfejlesztését támogatom és azt mondom neki, nem tudom, mikor folytatjuk a munkát, mert hát a szülés, meg minden.

A fejlesztéseket néhány hete már elég nehezen tudom csinálni, mert minden valamire való gondolat kiszorult a fejemből.

Mivel van tele a fejem? Fidres-fodros bébirucikkal? Fenéket.

Semmivel. A tökéletes semmivel. Egy ideje már légüres tér van a fejemben. A terhesség előrehaladtával egyre inkább kitölti a fejemet.

S bár tudom, legalább néhány alap dolognak érdekelnie kéne, mint például annak, hogyan osszuk be a pénzt, miket egyek változatosan, vagy miként vágjak értelmes arcot, amikor a férjem a munkájáról beszél, mégsem tudok erőt venni magamon. Ez a terhesség totális beszűkülésének időszaka.

Oké, tehát kezet fogunk, Travolta villant egy mosolyt, sok sikert kíván, elfordul és ahogy nézem a hátát, akkor valami meleg folyadékot érzek csurogni a lábam közül.

Mivel erre senki nem készített fel előre, nyilván nem tudom, hogy elfolyt a magzatvíz, de abban biztos vagyok, hogy valami rohadtul nincs rendben odalenn. Mozdulatlanul fohászkodom, hogy a jóképű pasas minél gyorsabban hagyja már el a helyszínt.

A bokám akkora, mint egy bébielefánté, a hasam, mint egy bálnáé, a puncimon meg kishíján egy gyermek integet kifelé, én pedig éppen most szeretném megőrizni a női büszkeségem, elég abszurd, nem?

Ahogy fixírozom az öltönyös hátát, azon igyekszem, nehogy hisztérikus sikoltozásban törjek ki. Közben azt képzelem, hogy alattam lavórnyi vértócsa gyűlt össze, de lenézni persze nem merek.

Kétféle nő van. Aki szült és aki nem.

Én ebben a pillatatban lépek arra a határmezsgyére, ahonnan nincs visszaút. Hogy Shakespeare-t idézzek egy ilyen nemes pillanatban.

Bement a lány, de mint leány, többé nem jöve ki.

Bár, szerintem ő nem pont erre a pillanatra gondolt.

Holnap ilyenkorra már minden kétséget kizáróan tudni fogom, mi ez az egész. Előbb is, de nagyjából ilyenkorra kezdek majd el újra összefüggően gondolkozni. Most még fogalmam sincs, mi ez az egész.

Hogy majd vidáman és naivan mindent összelucskolok a klotyón, ez nem is fáj, miért fújják annyira fel ezt a nők? Aztán a kórházban egyszer csak elkezdődik az igazi, leírhatatlan fájdalom.

Amin senki és semmi nem tud enyhíteni. Amikor úgy érzed, bármit megtennél, hogy csak egy kicsit elviselhetőbb legyen. Amikor majdnem beleőrülsz. Persze, a fájdalomcsillapító biztosan segítene, de azt nem kapok. Négy szülésből négyet csinálok majd végig fájdalomcsillapítás nélkül, az átlagnál jóval alacsonyabb fájdalomküszöbbel. De hogy miért nem kapok soha fájdalomcsillapítót, arról gőzöm sincs.

Most még mit sem sejtek, csak gyanakszom, hogy ez a valami nem oké dolog a lábam közt és bezúzok a vécére megnézni, mi van. Az van, hogy enyhén véres folyadék jön ki belőlem. Elég sok. És nem úgy tűnik, mintha abba akarná hagyni.

Elő a mobilomat, hívom a férjemet. Még jó, hogy csajos-girlandos-virágos készüléket választottam, mert most alig látszik meg rajta, hogy összefogdostam véres ujjakkal. A férjem persze nem veszi fel. Miért is venné fel, végül is nem az van, hogy bármikor szülhetek.

Gubbasztok a deszkán és hívom, hívom és hívom. Nem tudom, mi mást tehetnék. Ha nem az első szülés lenne, törcsit tennék az ülésre és a volán mögé dobnám magam, hadd szóljon. Itt még fájások sincsenek, nem úgy, mint a negyediknél.

Innentől kezdve egészen a kiplottyanásig szeretném az egészet elfelejteni. Szeretnék majd úgy nézni a bébire, hogy ne az a csuszamlós, elviselhetetlen fájdalom jusson eszembe, az a bizonyos utolsó észtvesztő fájás, ami során kitüremkedett a lábaim közül. De még hetekig ezek a traumatikus élmények villannak majd be, ha csak ránézek szegény kis békára.

A férjem 12 perces rekordot állít be a 35 perces úton a kórházig. Pedig nem is használ kéklámpát. Az ügyeletes rám köti a fájásmérőt, majd közli, hogy ezek nem igazi fájások, mert a gép nem mutatja ki őket. Éppen akkor is jön egy fájás, görcsbe rándul a testem, fél perc részleges halál, miközben eltorzult arccal hörgöm, hogy…

  • ezt sem mutatja?
  • Hát, nem igazán – vakargatja a fejĂ©t, inkább közömbösen, mint tanácstalanul, hogy akkor megvizsgál.

Már semmi, de semmi szégyenlősség nincs bennem. Felőlem akár egy osztály orvostanhallgató is állhatna az érkezési oldalon, csak tartanánk már ott. Abban az idegállapotban vagyok, hogy tökmindegy hogyan, csak legyen már vége.

Le a farmer, le a bugyi, egy kifejlett, elhízott nőstényfóka kecsességével tápászkodom fel a székbe, lábakat szét, tolja be az ujját, hümmög. Na jó, mondja a betoppanó szülésznőnek, szerintem felvesszük. Két és fél óra múlva két szobával arrébb a bébim a szülésznő kezébe plottyan. Szerintem még szerencse, hogy felvettek.

Közvetlen a plottyanás előtt, amikor éppen azon vagyok, hogy üvöltve és zokogva befejezzem ezt a szülésnek hívott gyötrelmet, akkor a gyönyörű szép, fiatal, fekete hajú szülésznő rosszallóan megcsóválja a fejét, hogy most ezt miért kell, és hogy mit szólnak ehhez a többiek. Mármint, gondolom, a többi szülő nő, aki a környező szobákban várja mind a megváltást.

Ha éppen nem zsibbadna a fél arcom kőkeményre, biztos megkérdezném tőle, hogy szépségem, a jó édes anyádat, szültél te már valaha? És biztosítanám róla, hogy bár a vér gondolatától is padlóra vágódom, az ő szülésén azért szívesen ott lennék, hogy felemeljem a mutatóujjam, hogy nana, azért ezt nem így kéne.

Örülök, hogy megoszthattam veled a szülés sztorimat. Hátha jobban érzed magad tőle, ha neked sem volt romantikus filmbe illő, rózsaszín szülés sztorid.

 Én pszichológus vagyok, szóval lehetek őszinte.

Mármint nekem hivatalból őszintének kell lennem, úgy értem. Életem 4 legborzasztóbb napja a 4 szülésem napja volt. Na és. Ez nem befolyásolja, hogy jó anya vagyok-e vagy sem.

A Szüléstől-bölcsiig kurzus megannyi bónusza közül az egyik A Pszichológus szülés utáni titkos naplója, amiben 92 oldalon át az ehhez hasonló élménybeszámolóimat olvashatod. Mivel ez letölthető, így még a postást sem kell megvárnod a rendelés teljesülése utáni percekben akár már el is kezdheted olvasni.

Nézd meg itt a részleteket >>

Holnap egy baromi jól működő módszert mutatok meg neked, hogyan tudsz erőt meríteni a családod felnőtt tagjaiból. Hogyan vedd észre a gondoskodásukat, hogyan vedd rá őket a szeretetük kimutatására, hogy ne érezd magad olyan végtelenül egyedül ebben a nyakadba szakadt anyaságban.

Addig is kitartást, ne feledd: anya, te erősebb vagy magadnál. Dóra

Íme az összes eddiig free lecke 👇

Dr. Ruzsa Dóra vagyok, az Anyakurzus alapítója. Örülök, hogy olvasol tőlem, remélem, tetszik. 4 gyerekes pszichológusként szórakoztató, bátorító, fejlesztő munkafüzeteket és videókat készítek kisgyerekes nőknek azért, hogy derűsebbek és kiegyensúlyozottabbak lehessenek.