Megerősítő meditációk

A megerősítő gyakorlatok a segítségedre lehetnek a kikapcsolásban, ha van éppen pár szabad perced.

Tudom, a pár szabad perc egy kisgyerekes nőnek kábé olyan, mintha azt mondanám, tiéd lehet Jason Statham néhány órácskára, és garantáltan úgy fog viselkedni, mint a vörös kis csajjal a szikla szélén a Szállító 3-ban.

Ha még nem láttad, most azonnal dobj el mindent és nézd meg.

Statham után pedig hidd el, muszáj legalább néhány percet szánnod az ellazulásra ahhoz, hogy újult erővel térj vissza a ringbe. S ha azt gondolod, hogy elég egy kis agysejtmészárlás a tévé előtt, vagy a telódon, akkor tévedsz.

Ezektől csak simán bebódulsz, elfásulsz, energiával azonban nem fognak feltölteni. És akkor ugyanolyan kifacsart rongyként vághatsz neki a következő menetnek, mint ahogy leültél a ring sarkába.

Ehelyett inkább...

Ehelyett inkább készítettem neked két megerősítő gyakorlatot, amiket ébredés után, elalvás előtt, vagy röpke üres perceidben csinálhatsz miközben bepakolod a mosást vagy teregetsz. Apropó, a legelső, amit most azonnal tegyél meg a kedvemért: vegyél egy szárítógépet.

Én meg erre rendre azt felelem, hogy…

teregessen ő negyven rohadt kis zoknit egyesével, utána tárgyaljuk újra a kérdést.

Érdekes, ezzel mindig meggyőzöm. De miket fecsegek itt Stathamről, meg a szárítógépről, ahelyett, hogy a meditációkról beszélnék?

Tehát a meditációk jótékony hatásáról is hadd ejtsek néhány szót

Ezek a gyakorlatok azért jók, mert…

  • bátorítanak,
  • feltöltenek
  • és lenyugtatnak.

Amire nekünk kisgyerekes nőknek óriási szükségünk van.

Semmi bajom a Martinivel, meg a Valerianaval, de ha lehet nélkülük lazulni, akkor inkább csináljuk nélkülük.

A gyakorlatokat direktbe RÁD SZABTAM úgy, hogy előtte rengeteg ellazulási technikát tanulmányoztam.

Volt, amelyiknek a szövege idegesített, volt, amelyiknek az affektálása. Az egyik túl gyorsan beszélt, a másikat reklámok szakítottak félbe.

Végül egy pozitív megerősítő gondolatos agykontroll gyakorlat-sorozatnál horgonyoztam le. Ez a fajta meditáció nem bosszantotta úgy fel a férjemet, mint általában a többi.

  • De hát azt hittem, már alszol – próbálkoztam nála olykor.
  • Mégis ki volt ez a pszichopicsa? Mondtam, hogy ne hallgass ilyen szarságokat.

Szóval, ha már a férjem szűrőjén átment, hadd ajánljam figyelmedbe ezt a két remeket.

Remélem, neked bejön